Vendégkönyv
+ Új vélemény
Első   Előző    2 3 4 5 6  7 8 9 10    Következő   Utolsó
Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2016-09-01 08:28:57
Tisztelt Dr. Barna Angéla!

Köszönjük, hogy vezetőségünket megtisztelte bizalmával és az Anna Fürdőben felmerült tapasztalatát megosztotta velünk.
A fürdő éves javítási - karbantartási munkáira minden évben augusztus utolsó hetében kerítünk sort, mely egy hét üzemszünetet jelent. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, hogy csak a bejáratnál értesülhettek erről.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő.
Várjuk az Anna Fürdőben továbbra is szeretettel!
Üdvözlettel:
Szegedi Sport és Fürdők kft.
dr. Barna Angéla 2016-08-25 18:59:41
Tisztelt Cím!

Nagyon szeretünk az Anna fürdőbe járni, de ma nagyon csalódtunk. Felújítás miatt nincsenek nyitva. Ezzel még nem is lenne baj, ha ezt a neten is közzétennék! Sehol nincs kiírva, legalábbis én sehol nem találtam meg azt az információt, mely szerint augusztusban zárva lesznek egy hétig. Nagyon nagyot csalódtunk, amikor a fürdő ajtajára kitett papírból kellett értesülnünk arról, hogy nem mehetünk be. Ennél egy kicsit több nyitottságra és kommunikációra számítottam Önöktől. Megértem, ha felújítást kell végrehajtani, de hogy ezt nem jelzik csak a kapunk, az egy kicsit bosszantó. Továbbra is fogunk Önökhöz járni, mivel nagyon szeretjük az Anna fürdőt, de most kicsit keserű a szájízünk.
Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2016-07-15 13:05:56
Tisztelt Bézi Ferenc Úr!

Köszönjük, hogy vezetőségünket megtisztelte bizalmával és a Sportuszodában felmerült észrevételeivel hozzánk fordult.

A Sportuszodát használó sportolók számára az iramóra használatát az edzők határozzák meg, az edzés módszertani részének megfelelően. Az egészségmegőrző és karbantartó úszást végző vendégeinknél eddig nem merült fel analóg, másodperc-mutatós óra igénye, mivel nem versenyszerű úszást illetve testedzést végeznek.

Az időjárásra vonatkozó felvetésére a következő választ adom: a szolgálatban lévő úszómesterek nem vállalhatják azt a felelősséget, hogy a vihar előrejelzését saját maguk határozzák meg. Erre vonatkozóan az üzemeltetési szabályzatunk előírja, hogy megelőző céllal a vendégeket a vihar kezdeti stádiumában már figyelmeztessék a medence és az uszodatér elhagyására (sátor nélküli időszakban).

Köszönjük megértését. Várjuk továbbra is uszodánkban szeretettel!

Szegedi Sport és Fürdők Kft.
Bézi Ferenc 2016-07-14 11:25:12
Tisztelt Sportuszoda!

1. Kiegészítés a kívánt óra tárgyához:
Az órát a négyes -ötös pálya irányában célszerű elhelyezni, hogy jól lássák a nyolcason úszók is.

2. A csúnya fekete felhők nem veszélyesek az úszókra, csak a villámok. Ezért elegendő biztonságot nyújt, ha a személyzet az első, távoli villám észlelésénél küldik ki a vízből az embereket.
Bézi Ferenc
beziferi2@t-online.hu
Bézi Ferenc 2016-07-01 10:45:08
Tisztelt Sportuszoda!

Milyen jó lenne egy, a medencéből látható MÁSODPERCMUTATÓS, nagyméretű, analóg kijelzésű, időjárástól védett óra!

Ugye, nem kell magyaráznom, hogy miért az ilyen óra az ideális?
--
Köszönettel:
Bézi Ferenc
Szeged
30 372 80 77
Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2016-06-01 08:09:57
Tisztelt Bóka Zsolt!

A Városi Sportuszoda felújítási munkái a tervek szerint 2016. június 01-től 2016. augusztus 31-ig zajlottak volna. A munkálatok a jövő évre kerültek átütemezésre. Május hónapban, az üzemszünetre készülve a napozóágyak elraktározásra kerültek. Visszahelyezésük a napokban megtörtént. A napozóágyak nem képezik a szolgáltatás részét a Városi Sportuszodában. Ennek ellenére az elmúlt 5 évben 115 db műanyag napozóágyat szereztünk be és adtunk át az uszodai vendégek használatába.
A napozó ágyakat a jövőben sem tervezzük üzleti céllal bérbe adni.
Köszönve tájékoztatásunk elfogadását,
Szegedi Sport és Fürdők Kft.
Bóka Zsolt 2016-05-28 18:05:13
Tisztelt Intézményvezető!

Tájékoztatom Önt arról, hogy az uszoda területén a májusi megnyitás óta eddig egy, azaz egy db napozóágy volt összesen, mától már egy sem.

Az egyik munkatársa arra hivatkozott, hogy a Szikibe vitték ki az ágyakat (?!), de ez nem fedi a valóságot, hisz az objektum műszaki területén, a kerítés mellett hegyekben áll a tavalyi sátorállításkor összepakolt napozóágyak.

Egyébként, még ha így is lenne, mit gondoltak, hogy a fürdővendégek hol fognak megpihenni, napozni, stb. a nyár beálltával?

Az uszoda felújítással történő hitegetéssel és a az éves bérlet tényleges kompenzációjának elmaradása miatt már így is úszók, fürdővendégek tömegeit veszítették el január óta, akik valószínűleg már soha nem térnek vissza Sportuszodába.

Ez is arra utal, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy még a maradék, hűséges sportolni (úszni) és strandolni (napozni, relaxálni) vágyókat is rekord gyorsasággal elűzzék.

Őszintén remélem, hogy - ha másért nem, legalább a saját üzleti érdekeik érdekében - pár napon belül orvosolni fogja ezt a tarthatatlan állapotot!

Üdvözlettel és köszönettel:

Bóka Zsolt
(eddig - 35 éve - törzsvendégük)

Bárkányi Gábor 2016-05-06 08:47:36
Tisztelt Intézményvezető!

Tegnap sajnálattal tapasztaltam, hogy az uszoda felújításig hátra lévő 24 napra màr semmilyen bérletet nem adnak el, csak a részemre kiadható teljes árú napi jeggyel tudok bemenni az uszodába. Felháborító, hogy erről semmilyen tájékoztatás nem jelent meg korábban, és jelenleg is csak pénztárosok kapták utasításba. Továbbá számomra érthetetlen, hogy eddig minden évben a sátor bontás építés miatt lehetett 30 napnál rövidebb időszakra is havi bérletet kiadni, de most még 10 alkalmasat sem lehet vásárolni a hátralévő időre.
Kérem hogy azonnal változtasson a jelenlegi gyakorlaton és tartsa magát az intézmény, a tájékoztatóin szereplő árlistához.

Köszönöm!
Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2016-04-25 14:35:15
Tisztelt Dr. Koczor Lajos!

A Városi Sportuszoda felújítási munkái a tervek szerint 2016. május 29-től 2016. augusztus 31-ig zajlanak majd.

A felújítás ideje alatt a bérlettulajdonosok a Sziksósfürdő valamint a Partfürdő szolgáltatásait vehetik igénybe.
Aki nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, annak utólagos pénzbeli kompenzációt tudunk felajánlani a bezárás időszakára arányosítva.
A kompenzációt csak utólag lesz Cégünknek lehetősége kifizetni, amikor az üzemszünet időtartama pontosan ismert lesz. A fent említett három hónap csupán a tervezet, a tényleges időszak ennél hosszabb is lehet.
Cégünk vezetősége igyekszik az uszodát látogató vendégeket a mindenkori aktualitásoknak megfelelően tájékoztatni, kihasználva a helyszín valamint a weboldalunk információs felületeit.

Köszönve tájékoztatásunk elfogadását,
Szegedi Sport és Fürdők Kft.

Dr.Koczor Lajos 2016-04-24 13:01:18
Tisztelt uszodai Vezetőség!
Régóta beszédtéma az uszodai öltözőben az "egészségünkért úszók " között, hogy lesz-e felújítás, mikor lesz, hogyan fogjuk pótolni az uszoda vagy úszás hiányát? Akkor vált hitelessé a szóbeszéd a bezárásról, amikor sokan megvettük az éves bérletet.
A bizonytalanság miatt többen már év elejétől átpártoltak a SZUE-ba.
Szeretnénk, ha születne egy kompromisszumos megoldás. A bérlet megvásárlásával született a Fürdők és a vásárlók között egy megállapodás a szolgáltatás biztosításáról, ill. igénybe vételéről. Tudjuk évek óta, hogy vannak napok,esetleg órák, amikor nem, vagy korlátozottan használhatjuk az uszodát. A törzsközönség számára ez tudott és elfogadott dolog. A korszerűsítéssel biztosan jobb feltételek teremtődnek az úszásra. Addig azonban kölcsönösen elfogadható megoldást kellene találni.
Menjünk az Anna fürdőbe? Nem pancsolni szeretnénk, hanem úszni. Irány sziksós fürdő? A távolság miatt probléma az utazás és a víz minősége sem hasonlítható az uszodaihoz. A SZUE nem kerülhet szóba ezzel a bérlettel. És a partfürdő medencéje - ha engedélyeznék a működését és használható lenne ezzel a bérlettel.
Kínálkozik még megoldás, hogy anyagilag se járjunk sokkal rosszabbul. A következő évi bérlet megvásárlásakor a 2016-os bérlet árának negyedét leszámítják a 2017-es bérlet árából. Addig gyakorlatilag megelőlegeztük a Fürdőknek ezt az összeget. Aki pedig a nyári hónapok alatt úszással szeretné karbantartani fizikai állapotát, megkeresi erre a lehetőséget. (Ami persze anyagilag hátrányosan érinti.)
Hasznosnak tartanám, ha az uszoda hirdetőtábláin folyamatos tájékoztatást kapnánk a lehetőségekről.
Üdvözlettel
Dr.Koczor Lajos
Szegedsport.hu | © 2013.
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó: